" NEEE! Nem hiszem el. Már megint velem történik meg?! Elegem van… bár kislány lehetnék újra " Kate. 2011.Szeptember 9.
Majd bezárja a naplót, ráhuppan az ágyára és sír. Érthető, mivel nem könnyű a mai világban helyt állnunk legyen az a 'lázadó tinédzser' kor is. A sok kétszínű hamis ember, akivel nap, mint nap találkozunk, és szinte baráti kapcsolatba lépünk velük. És ami még nagyon fontos, a Föld mozgatórugója a szerelem. Ismerős biztos az az érzés, hogy bizonytalanok vagyunk emberekben és nem véletlenül.
- Kate mi a baj? - rohan fel az anyja. Kate nagyot sóhajt. - Mint mindig. A suliban engem utálnak, azért, mert kibeszélem, a többieket mikor erről szó sincs.
- És Emily?
- Anya! Nem hisz nekem sőt. - Elegem van. Bárcsak megszűnnék létezni! Anya se ért meg! Senki. - Lejössz vacsorázni?
- Nem, köszi, nem vagyok éhes. - Nincs kedvem a jó pofizáshoz, még ha ők őszinte szeretettel vesznek körül. Talán le is lépek az internetről, jobb, ha egy kicsit szüneteltetek.
- ÁÁÁÁ - Végre valami, ami még lelomboz. Rám írt Jason. Már több mint egy féléve hogy jártunk. Iszonyatosan szerettem, viszont akkor még gyerekesek voltunk. Nem találkoztunk, ő pedig kavart egy lánnyal, és később össze is jött vele, amikor már szakítottunk. Megmaradtunk barátoknak, ami eddig még bevált… szerencsére! Bár jókat lehet vele beszélgetni, mint például most is, ezt igazán szeretem benne! Lassan ki kapcsoltam a laptopom, és álomra hajtottam a fejem. Viszont az ébresztőóra megtörte a csendet. Mi? Már is reggel van? Nagy nehezen lecsászkáltam az emeletről és bementem a konyhába. Anya, Apa és a húgom már az asztalnál voltak.
- Jó reggelt Kate! - Hangzott el tőlük.
Leültem szótlanul, majd gyors behabzsoltam a tojásrántottát. Felmentem a szobába hogy átöltözzek. Egy rövidnadrágot és egy rózsaszín felső, mert ma nagyon meleg van. Apa gyors kidobott az iskolánál, mert pont egybe esik a munkahelyével.
A suliban nem vártam mást, mint a megaláztatást. Így is lett. Különféle megjegyzéseket tettek rám, a folyosón, mikor siettem az első órára, ami tánc volt! A mi iskolánk egy hatalmas, sok tagozattal, így bőségesen jut hely mindenkinek a kiválasztott életcélját megvalósítani. Az öltözőben se kíméltek. Emily biccentett felém, és csak annyit szólt: Sajnálom! - Mosolyogtam. Tudom, hogy Emily nagyon makacs és nagy dicsősége van. A 'sajnálom' szóból értettem azt, hogy mit is akar. Végre ő itt van nekem.
- Kate?
- Jelen - válaszoltam büszkén mikor a tánctanárunk összeszámolta a csapat létszámát.
- Rendben. Na, szóval. Ti vagytok a legtehetségesebb csapat és azt gondoltam benevezhetnék az országos szövetség által szervezett táncversenyre. Ha az első háromba benne vagyunk, bejutunk a Világbajnokságra, amit most először szerveznek nálunk!
Döbbenten figyeltünk a tánctanárt, és nyilván nem ellenkeztünk. Elmagyarázta a többi információt és bele is vágtunk a munkába. Azt mondta, aki egyénileg dobogós helyezetett ér el, annak felajánlják az ösztöndíjat az Egyetemre. Nagyszerű! Soloban elindít a versenyre, és Emilyvel fogok még duozni. Mikor kicsengettek alig volt időnk át öltözni. A maradék 7 percben így siettem, ami nem vall rám, de nem szabad elkésni Kémiáról.
Ó istenem bárcsak hozzám szólna! Tom a leghelyesebb srác a suliban minden csaj bukik rá és most épp felém tart! Úristen hozzá ért a karomhoz és milyen jó illata van!
- Őőő… Lent van a slicced. - Micsoda? Ez nagyon gáz, úristen! Soha nem akarok a szemébe nézni!
De még ez nem volt elég. Ott volt Ashley és Jassica. Első óta bunkók velem, de most úgy látom egy alacsony termetű, szemüveges, szeplős lányt piszkálnak.
- Ashley! Jessica! Hagyjátok már! – mondtam.
- Nézd, ki van itt. Ugyan miért tennék?
- Mert mit ártott ő nektek? Hmm… nem tán letörte a műkörmötöket?
- Szép húzás izzad fejű. - majd elengedték a csajt.
- Táncórám volt és nektek is izzadt.
- Szióka!
Meg áll az eszem! Utálom ezt a két csajt. Sajnos Tom jóban van velük.
- Köszönöm! Anna vagyok.
- Igazán nincs mit Anna! Nem akarsz majd ebédnél hozzánk ülni?
- De, köszönöm…
- Kate vagyok - vágtam közbe…
- Kate!
Igazán összebarátkoztunk! Igaz egy kicsit szerencsétlen, de attól még nagyon kedves!
Kémia, Fizika, Matek és Angol. Utána pedig ebéd következett. Annyira jót elbeszélgettünk, hogy együtt mentünk Haza is: Én, Emily és Anna. Az ő házuk kicsit arrébb volt, így elköszöntek tőlem. Már majdnem bementem a házba mikor megláttam Jason-t.
- Szia Kate! - kiáltott fel.
- Szia Jason. - mondtam mosolyogva.
- Vége a sulinak.
- Vége, szerencsére. Te merre tartasz?
- Nem tudom. Unatkozom, de lehet, hogy kibiciklizek valahová. Nincs kedved velem tartani?
A házunkra néztem majd nagy levegőt vettem és egy őszinte mosolyt.
- Miért ne?
Felhívtam anyát, mert senki nem volt itthon, hogy elengedjen, de mehettem. Az elején volt egy kis baki, mert nagyon leeresztett a biciklikerék, így szenvedtünk mire 'felfújtuk'.
Végig röhögtük az utat. Egy kis domb területen álltunk meg pihenni. De nem sokáig, mikor beindult az öntöző rendszer, és eláztunk. Bár élveztem, összevissza rohangáltunk. Éreztem egy olyan pillanatot, amikor több volt, mint barátság. Hihetetlen, mégis amikor belenézett a szemembe és én is az övébe, majd befejeztük a nevetést… elpirultunk. De persze nekem Tom kell (vagyis remélem). Miután megtörtént a 'szem mágnes', kitaláltuk, hogy tanuljunk a szabadban, de nagyon élveztem! Segített, ha elakadtam valamin, persze én is viszonoztam, de a nagy részét poénkodással töltöttük el. Viszont megjegyeztük az anyagot, de stréber sose fog belőlünk válni!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
