Valamit reagálnom kellett, így kicsit hátrébb léptem, majd a földet néztem. Nemtudtam mit mondani. Pár percet töprengtem azon, mit is mondhatnék neki.

- Miért mész el? - nyögtem ki.
- El kell menjek...ki kell tisztítanom a fejemet. Nincs több lelki erőm ebben a városban maradni. - kaptam a választ.
- De szükségem van rád.
- Lehet... lehet, hogy valaki másra. - közelebb lépett. - De most nem maradok.
Egy puszitnyomott a homlokomra, majd bement a házba. Egyedül, védtelenül álltam a zuhogó esőben. Csak a házat bámultam. Vártam, hogy valaki kijöjjön, de semmi. Magányosan sétáltam végig, a már sötétbe boruló utcán.

***

Nyűgösen fetrengtem végig az ágyon, aminek a következménye képpen le is estem róla. Néhány nyögés után felkeltem és megdörzsöltem a szemem. Még sötét volt. Úgy éreztem, mintha kivert volna a víz. Izzadtam, és remegtem. Lementem a konyhába, majd felálltam az egyik pultra, hogy elérjem a legfelső polcon lévő gyógyszeres tálkát. Mikor emeltem le, hirtelen megcsúsztam és ráestem az ebédlő asztalra ami keresztbe tört és a szilánkok szerte szóródtak. Hatalmas sikoly hagyta el a torkomat. Egy nagyon üvegdarab a kezembe fúródott. Hallottam a lépcső dübörgését. Félhomály volt számomra minden. Alig láttam. Éreztem, hogy a kezem zsibbad, majd megláttam, hogy apa kivette a szilánkot és ahogyan anya egy ronggyal körbetekeri a vérző kezemet. Majd se kép, se hang sötétségbe borult minden.

***

Pittyegésre kaptam fel a fejemet. Körbenéztem, majd észrevettem, hogy egy kórteremben vagyok. Egy nállam idősebb hölgy írt valamit a papírral.

- Elnézést, ki maga? - kérdeztem.
- Dana vagyok. Én figyelek rád, míg nem jön orvos. - válaszolta.
- Oh, értem.

Oldalra fordítottam a fejemet, majd megláttam egy gyönyörű krém és vörös színű óriási virágcsokrot. Odaakartam nyúlni, hogy megtudjam ki írta, de Dana már nyúlt is érte, hogy odaadja a kártyát.

- Köszi, de nekem is ment volna. - mondtam.
- Nem akartam, hogy lemenjen a vérnyomásod.

A kezembe fogtam a papírkát. Reménykedtem, hogy Frank nem ment el. Hogy tudott róla és rögtön idejött. Mi van ha nem ő hozta? Nem akartam csalódni, csak rosszabb lett volna.

- Öhm, ki hozta a virágokat? - mondtam kíváncsian.
- Egy fiú. Körübelül olyan idős lehetett, mint te.
- Köszönöm.

Mostmár biztos, hogy Frank hozta. Nem ment el. Nagy lélegzetvétel után kinyitottam.

"Kedves Kelsey! Mi még nem ismerjük egymást. Lehet furcsának találhatod. Lehet másra számítottál. Holnap találkozunk algebrán. Ne várj senkit magad mellé. Én leszek ott. Jobbulást! Dave"

Ki az a Dave? És, hogy gondolja, hogy ő Frank helyére fog ülni? Na azt még meglátjuk. Visszafeküdtem az ágyba, és virtam az ebédemre. Az órára pillantottam, és tudtam fél 9-kor még nem adnak ebédet. Dana felvette a nővéreknek való telefont. Nem sokat hallottam a beszélgetésből.

- Hallo? - szólt bele.
- Hello Dana. A recepciós vagyok és szólni szeretnék, hogy Kelsey-nek látogatója érkezett.
- Oh, értem. És hogy hívják, hátha nem akar találkozni az illetővel?
- Egy hölgy. Liza.
- Mingyárt megkérdezem..

Dana felémfordult.
- Ismersz Liza nevű lányt?
- Persze, az osztálytársam.
- És fogadnád?
- Igen.

 

A nővérke visszafordult a kagylóhoz, és beszélt tovább.

- Kelsey fogadja őt.
- Rendben, akkor beküldöm a kórterembe. Viszlát.
- Viszlát.

 

Azzal le is tették a telefont. 5 percen belül kopogtalást hallottam meg az ajtón. Nem volt erőm felülni és megnézni, így csak egy "Szabad" elhangozásával ismét elkényelmesedtem.

 

- Szia Kelsey.
- Szia Liza. Hogy-hogy meglátogattál?

- Gondoltam tudnod kell, mi történt.
- Úristen, mi van? - néztem rá kigömbölyödő szemekkel.
- Hát hosszú lesz, de muszály tudnod. - kezdte. - Ma teljesen nyugodtan, ahogyan szoktam bementem első órában algebrára és egy srác ült a helyeden. Vagyis Frank-én. Azt hittem óriási balhé lesz, hogy oda ült, mert Frank csak oda mereszti le a hátsó felét. Már bocsi. Szóval, becsöngettek, de még nem jött meg Frank és aggódtam, hogy neki is valami baja lett, mint neked. A tanár felszólította az új srácot. Szőke hajú, kékszemű, izmos. Nem rossz pasi. Kiment és bemutatkozott. Minden csajnak a nyála csorgott. Gusztustalan volt. Majd óra után oda mentem hozzá. Tudod, én mindent megmondok annak akihez mondani valóm van. Szóval, odamentem és megkérdeztem tőle, hogy miért pont abba a padba ül le. Azt válaszolta, hogy a terve része. Megkérdeztem ismeri-e Frank-et, és azt mondta ő is a tervében van.
- Hogy mi?! - néztem rá értetlenül.
- Még nem fejeztem be... Miközben jöttem ide, mert annyira ideges lettem azért, mert tudom, hogy te és Frank nem CSAK barátok vagytok, így kötelességemnek éreztem, hogy beszéljek veled. Mikor a kórház elé értem, megláttam egy fekete Fordot, pont olyat, mint amilyen Frank-nek van, így odaléptel hozzá. Az ajtó kinyílt, majd ott ült bent. Megkérdeztem tőle, hogy miért nem volt suliban, és, hogy ki az a Dave. Teljesen ledöbbentem amit hallottam. - itt egy kis szünetet tartott. - Dave Frank sohasem ismert ikertestvére és azért van itt, hogy tönkretegye minden eddigi munkáját. Ezért tűnt el Frank és most rád vár lent a kocsiban, hogy megszökjetek.
- Ez most csak tréfa.. - mondtam.
- Nem, nem az. Ha nem hiszed pötyögd be a számát és hívd fel.
- Oké, de tuti azt mondja, hogy nem is mondott ilyet.

Előszedtem a telefonomat a fiókból és megkerestem FRANK-et. 2 kicsöngés után felvette. Végre. Eddig soha nem vette fel, mindig ki volt kapcsolva.

 

- Szia Kelsey. Hogy-hogy hívtál?
- Tényleg elakarsz szökni velem?
- Igen. Lent várlak.
- Komolyan?
- Igen. Jössz már?
- Sietek. Szia.
- Szia.

 

Majd letette. Ezt nem gondolja ilyen komolyan. Nemtudom mit tegyek.