(Bree szemszöge)

A meccs végén kimentünk a buszmegállóba, ahol csak mi ketten voltunk. A kis padon helyet foglaltunk, és némán bámultunk a lámpákkal kivilágított utcára. Azon gondolkoztam, hogy min gondolkozhat ő. Véletlen szererűen, olyan dolog csúszott ki a számon, ami feledtébb cikis volt számomra.
- Remélem nem voltam rossz... - motyogtam magam elé.
- Csappet sem. - mondta halkan.
Felé néztem, és nemtudtam, hogy köpjek vagy nyeljek. Csak annyit tudtam tenni, hogy átölelem. Erre volt most szükségem. Visszaölelt, és így voltunk legalább 3 percen keresztül, végül elengedtem. Féloldalasan rám mosolygott, amitől éreztem, hogy vérvörösre pirultam. Ajkai nagyobb mosolyt engedtek meg maguknak. Szégyenlősen mosolyogtam vissza, majd ismét a gondolataimba merültem. Az agyam csak róla és rólam keringtek. Mi lenne, ha járnánk? Milyen rossz lenne, ha szakítanánk? De hisz olyan rendes, biztos nem lenne olyan szemét, hogy csak egy "vége" szóval elintézné a dolgot. Dehát nem is járunk, miket képzelek én, egy ilyen szexi srác, egy ilyen ronda lánnyal.
- Nem vagy ronda... - mondta alig hallhatóan.
- De igen az vagyok... - mondtam én is halkan.
- Ha az lennél, szerinted én, mint "szexi" srác megtenném ezt? - mondta, de nem tudtam válaszolni, mert lecsapott rám.
Csókunk édes és szerelmes volt. Nem tartott sokáig, de úgy éreztem, mindent elárul vele.
- Tetszel nekem... - sugta a fülembe.
- Te is nekem... - válaszoltam. - Kérdezhetek valami nem ideillőt?
- Persze. - válaszolt vigyorogva.
- Hol a francban van ez a busz? - kérdeztem viccesen felháborodva.
- Szerintem nem fog jönni. - mondta.
- Hát ezt mondhattad volna hamarabb is... - mondtam mosolyogva.
- Akkor kárbavésznek ezek a pillanatok... - mondta lesütve szemeit.
- Igaz. Akkor köszi, hogy nem szóltál. - kacsintottam.
- Máskor is. - kacsintott vissza.
- Nem indulunk inkább el sétálva? Mert akkor hajnalig itt beszélgethetnénk. - mondtam.
- Mehetünk, bár engem nem zavarna.
- Engem, se, dehát az ősök...tudod milyenek tudnak lenni. - mondtam, majd vágtam egy fejet. (>.<) - Jah. - válaszolt. El is indultunk hazafelé. Végig a hülye tanárokat és a nagyszerű osztálytársainkat beszéltük ki, ami furcsa volt. Hogy miért? Mert fiúval ilyenekről általában soha nem beszélek, de kifejezetten jól jött egy másik szemszögből látni a dolgokat. Hirtelen megcsörrent a telefonom, ami szerintem mind kettőnkre ráhozta a frászt.
- Bocsi, anya hív. - mondtam.
- Semmi gond, vedd csak fel. - mondta aranyosan.

- Szia anya! Mizu?
- Megmondanád, hogy mégis hol vagy? - kérdezte idegesen.
- Mindjárt otthon, ugyanis lekéstem a buszt! - mondtam felháborodva.
- Akkor miért nem hívtál? Hazavittelek volna.
- Mindegy. Nemsokára otthon vagyok. Szia.
- Remélem is. Szia.

- Anyád nagyon mérges lehet rád. Bocsi. - ézett rám sajnálkozva.
- Az, de nem a te hibád. Ilyen helyzetben ő is azt tette volna mint én. Ismerem.
- Akkor jó. - mosolyodott el.
A házunk előtt voltunk. Elköszönés képpen egy puszit nyomtam az arcára, amit ő is viszonzott. Előkotortam a kulcsomat, majd felsiettem a lépcsőházban. Mikor beléptem a lakásba a friss rántotta szaga csapott meg. Nyami. Ladobtam a táskámat és a cipőmet, majd bevetődtem a konyhába, ahol már az ízletes vacsora várt.
- Sziasztok! - köszöntem.
- Suia Bree! Milyen volt a meccs? -kérdezte anya.
- Fergeteges. - mondtam.
- Ennyi? És nyertek Mac-ék? - mondta.
Nem éretttem miért kérdezte meg, hogy nyertek-e, mert mindig ők szoktam nyerni.
- Micsoda buta kérdés ez, komolyan. Persze. - válaszoltam.
Amikor végeztem elraktam a tányért majd bementem a fürdőbe és hideg vízzel letusoltam, majd elvégeztem a teendőimet, és beugrottam az ágyban, karjaimban a laptop.