(Bree szemszöge)


"Egy autós moziban ültem apával. Ő elöl, én hátul. Eric egy lányt csókolt meg, majd mosolyogva beült a mellettünk lévő autóba. Valószínűleg a mosolygását én válthattam ki, mert elkezdtem táncolni a kocsiban. Engem nézett.
- Menj el azzal a sráccal sétálni. - mutatott Ericre.
Hirtelen az ajtóm előtt megjelent Ő és kisegített a járműből. Nem értettem az egészet. Ez az Eric egyáltalán nem is ismert. De mégis hogyan? Mindegy. Egy kis utcában sétáltunk a házak és a fák között. Hallgatásunk nem jelentett kínos csöndet. Mind ketten a másikra gondoltunk. Jobbra fordultunk, majd egy fára ültünk fel. A telefonunkat egy kisebb kitüremkedésre helyeztük. Egymás mellett ültünk a fán, majd heves beszélgetésbe kezdtünk. Mind ketten azt bámultuk, ami nélkül egyikünk se tudna élni: a másikat. Az ő telefonja törte meg a csendet. Az anyja hívta, akit fél perc alatt lerázott. Közel hajolt hozzám, de nem jelezte, hogy meg akarna csókolni, csupán homlokunk ért össze. Hallottam ahogyan egyre gyorsabban veszi a levegőt, és szíve minden egyes dobbanását. Akár egy sziluett ami egy ész vesztő muzsikát alkotna. Szemeink egymásba fúródtak. A szeme, mint a tenger nyugodt hullámai kékben ragyogott, és az a mosoly, amit ajkai formáltak, még gyönyörűbbé tették arcát. Elmerültem arca minden egyes kis barázdájában. Nem tudtam arra gondolni, hogy még csak most találkoztunk, mert egy örökké valóságnak tűnt az egész. Csak mi ketten voltunk, nem számított más. Mesébe illett volna ez az egész szituáció. Szemei felcsillantak, és jelet adtak következő lépésére. Én engedélyt adtam. Ki ne adott volna egy ilyen szépséges teremtésnek. Ajkai elkapták az enyémet. Annyira édes volt és szerelmes. Addig csókolt, míg a tüdőnk engedte, mert nem bírtuk volna ki egymás nélkül. Egyikünk se akarta megszakítani eme csodálatos érzést így egyszerre engedtük el egymást, majd heves lélegzésbe kezdtünk. Egymáshoz hajoltunk, majd ismét összeérintettük homlokainkat. Ajkaink csak üvöltöttek, hogy találkozhassanak, de megálljt kellett parancsolnunk nekik, mert az utca egyre forgalmasabb lett. Így is feltűnőbbek lettünk, mint pár órája. Nem érdekelt, hogy mennyi idő telt el, akár napokon keresztül csak őt nézném, ha lehetne."

Apa hangos keltésére lettem figyelmes. Akkor ez csak egy álom volt? Annyira élethű volt, de tudtam, ez velem soha nem történne meg. Mit is képzelegek itt a daliás lovagról aki elnyeri a király kisasszony szívét. Én csupán egy hétköznapi lány vagyok, nem épp hétköznapi álmokkal. Felkeltem az ágyból, majd kisiettem a Konyhába és megittam a forró csokimat és már a ruháimat szedtem elő a mai napra.















 

Gyorsan megmostam a fogamat és a hajamat ló farokba fogtam. Bepakoltam a táskába a könyveimet. Földrajz, Matek, Angol, Ének. A legjobb nap a föcit és a matekot leszámítva. Gyorsan még belekukkantottam a matematika leckémbe és láttam, hogy egy feladatot nem fejeztem be. Ah... most mit csináljak. Felkaptam a táskámat és rohantam lefelé, hátha elkapok valakit, akinek kész a házija. A baba-mama bolt előtt találkoztam Rich-el.
- Szia. Kész a matek házid? - kérdeztem.
- Szia. Ja.
- Idetudod adni? - kérdeztem sürgetve.
- Huu, Bree nem tanult? - vonogatta szemöldökét.
- Csönd! Inkább add azt a hülye házit.
Kiszedte a füzetét a táskájából, majd odaadta. Heves másolásba kezdtem a padon, amivel 1 perc alatt készen is lettem. Szó szerint versengtem az idővel. Eközben éppen Eric jött felénk, száján széles vigyor. Tényleg vigyorinak fogom hívni. Visszaadtam Rich-nek a füzetét. Intett Ericnek, majd elment. Én megvártam. Mikor odaért hozzám körülnézett, majd adott egy puszit a számra. De aranyos. Az a baj, hogy túl magas, és pipiskednem kell, bár ez nem érdekes, ha vele járok. Együtt indultunk el a suliba, és elmeséltem neki az esti álmomat. Azt mondta, hogy egyszer még megtörténhet és kacsintott. Szóval vegyük úgy, hogy már tervezi. A suliba érve lehagytam, hogy ne legyünk még feltűnőbbek. A földrajz terem hála istennek a földszinten van, ezért nem kellett sokat sétálnom. Amikor beértem Brenda már rám szögezte szemeit és mosolygott.
- Sziasztok. Mennyit mondtál el nekik? És hol van Leyla? - fordultam Brenda felé.
- Szia Bree. Még semmit, de majdnem kiszedtél belőlem. Beteg szegény. - mondta.
- Szegényke. gyógyuljon meg. - mondtam. - És a tiedet tudják? - kérdeztem.
- Ahha. Már elmondtam nekik.
- És hogy hívják az illetőt? - kérdeztem mosolyogva.
- Mark. És annnnyira helyes. - mondta ámuldozva. - És ki vele... veletek mi van? - kérdezte szemöldökét mozgatva.
- Járunk. - suttogtam.
- De kivel? - kérdezte Bella.
- Ericcel. - mondta még mindig halkan.
- Ó te mázlista. És hogy történt? - kérdezte Bella és Nicole egyszerre.
- Hát elmentünk a Lakers- Pistons meccsre és hát öhöm.. csók kamera. Aztán buszmegálló és aztán gyalog haza. - ennyi tömören. Remélem elégedettek vagytok. Részleteket inkább 10 szem közt mondom el. - mondtam viccesen.
- Rendben. - válaszolták egyszerre.